itthon

2007 november 14. | Szerző: nincs |

 Hát itt vagyok. Végre. De nem tom eldönteni, mit érzek. Alig várom már a pénteket, hogy végre együtt lehessek a barátaimmal. Alig várom már a holnapot, mert megyek uszodába, rajzolni, meg munkát nézni. Alig várom már a decembert, hogy kimehessek a Vörösmarty térre, hogy essen a hó, hogy a Bözsiéknek szünetje legyen. Alig várom már a karácsonyt, hogy együtt legyen a család, hogy a fa körül énekeljünk, és, hogy megegyük a Nelly pulykályát. És alig várom a 27ét, hogy végre valahára haza mehessek. Mint, ahogy a Dani keserüen megjegyezte a telefonba, már csak 45 nap van hátra. És alig várom már, hogy ez a buzi downloader végre befejezze a patch letöltését, hogy végre elhúzhassak aludni. de még 7%… Tök fura.. Azt már megszoktam, hogy Németországban megbámulnak az emberek, mer se németnek, se töröknek nem nézek ki, így nem tudnak mit kezdeni velem. De hogy mit találnak rajtam olyan érdekesnek Magyarországon, az rejtély. Amióta itt vagyok, 3 pasi kérte el a telefonszámomat, és folyamatosan megnéznek az utcán. Még a nök is. Pedig kövér vagyok és loboncos a hajam. Na meg azok a pattanások… és mégis. Fene érti az ilyet. Persze egyiknek sem adtam meg, pedig helyesek voltak, de olyan mértékben hidegen hagytak, hogy magam is meglepödtem. Pedig még soha senki nem kérte el csak úgy az utcán a számomat. Olyan rohadt álmos vagyok, mint a fene. na már csak 2 százalék, aztán megyek aludni. Jó éjszakát.