haj-haj

2007 november 12. | Szerző: nincs |

 Anyám, úgy érzem, mintha két ellenkezö irányba induló kamion közé lennék láncolva… mint az a kölök a The Hitcher címü remekmüböl, ahol Boromír játsza a gonoszt. Ez az egyik, a másik meg az Artur iránti mélységes és teljesen jogos gyülölet. Ez a két dolog foglalkoztat most engem.

 Pénteken átjöttek a Krisztinával, merthogy mindkettöjüknek internetezni kellett, meg a Danival beszélni, meg teát inni, meg sütit enni… Artur éppen a laminált padlónkat tanulmányozta, amikor meglátott egy pár lehullott levelet a szobanövények alatt… egyböl rákezdett, hogy így meg úgy, milyen rendetlen és trehány vagyok, szegény “férjem” (a Danira célzott) hazajön fáradtan a munkából és ilyen kosz, piszok fogadja, hogy aztán szégyenkeznie kelljen a vendégei elött. Köpni-nyelni nem tudtam, csak guvasztottam a szemem. Ránéztem a Danira, de ö rutinosan eleresztette a füle mellett a szónoklatot, és a macskát hergelte háttal a társaságnak. Mondtam az Arturnak, hogy hát igen, szegény Dani biztos szégyelli magát… mert olyan vendégei vannak, akik a tea süti és ingyen internet után nekiállnak kritizálni a háziakat ahelyett, hogy megköszönnék a szíves látást, és a türelmet, amiért a beígért fél órás látogatás helyett már 3 és fél órája itt lebzselnek. Na erre aztán felemelte a hangját, és hevesen gesztikulálva igazi muszlim módra elkezdte nekem magyarázni, hogy az asszonyállat az csak hallgasson, és végezze el a nök munkáját, és szolgálja a hites urát, és, hogy gondoljak bele, hogy érezheti magát most a Dani, hogy én ilyen komisz vagyok a legjobb barátjával.. Mert neki a Dani olyan, mintha a bátyja lenne, és ö nem türi, hogy én ilyen megalázó helyzetbe hozzam öt, hogy ilyen mocsokban fogadom a vendégeit. Na már most közlöm, hogy aznap délelött porszívóztam és mostam fel, és a levelek az Artúr által csüdig föltekert fütés miatt potyogtak le hirtelenjében. Persze engem nem olyan fából faragtak, aki könnyen megadja magát, mondtam, hogy fogja be a száját, azt se tudja, mi az, hogy partvis. Én fogjam be, ö igenis egész házakat takarított ki, amikor 14 éves volt, akkor ö porszívózott a kutyája után és felkelés után maga csinálta meg az ágyát. Úuuu,mondom, az aztán nagy dolog! Egyszerüen fogd be, Artur, vagy, ha nem tetszik, ne gyere ide többet! Nem is jön, nem is jön ide addig, amig vissza nem mentem Magyarországra, mert akkor a Dani biztos majd jól rednben tartja a lakást. 
 Na aztán szombaton útban az étterem felé mondta a Dani, hogy hát ö igazán nem akar kellemetlenkedni, de megpróbálnék-e a kedvéért egy kicsit kedvesebb lenni az Artúrral… merhogy gondoljak bele, milyen lenne az nekem, ha ö így veszekedne az én egyik barátommal. Mondtam neki jó, oké, megpróbálok barátságos lenni. Vasárnap elmentünk megnézni az Artur új lakását, segítettünk a költözködésben, aztán még dumáltunk egy kicsit, még csodálkoztam is, milyen jól megvagyunk. Mondjuk egy kicsit zavart az egyik beszólása, amikor meglátta, hogy én is átjöttem a Danival, miszerint: Ahh te is itt vagy? Kár, pedig beszélni akartam a Danival négyszemközt, de nem baj, lesz elég idönk beszélni, amíg te nem vagy itt. Az alatt az idö alatt bármiröl meg tudom gyözni a pasidat.
 Na szóval mielött haza indultunk volna, mondtam nekik, hogy szeretném meghivni öket egy kicsit dajdajozni, mivel most aztán 6 hétig nem lesz rá alkalom. A múltkor ugyis megkért az Artur, hogy fözzek magyarosat, most akkor csinálhatnánk egy magyar vacsorát. Persze, szivesen, mikor? Visszakézböl rávágtam, hogy szerdán, mert nekem a Montag és a Mittwoch valahogy mindig felcserélödik az agyamban. Na erre aztán az Artur teljesen bekattant, és legalább 10 percig röhögött rajtam, hogy haha milyen rendes vagyok, meghívom öket, amikor már nm vagyok ott, ja tök jó szervezö vagyok, igy mindent a Daninak kell elintézni, ésatöbbiésatöbbi. Az elején még a többiek is, söt én is vele nevettem, mer télleg vicces volt, de az Istennek nem akarta abbahagyni, és már a Daninak se sikerült elereszteni a füle mellett a szöveget, és láttam már a Krisztina arcán is, hogy legszívesebben bokán rúgná ezt az idiótát… Amikor végre abbahagyta, nem szóltam semmit, csak elgondolkodva ránéztem. Erösen kellett koncentrálnom, hogy ne essek neki 10 körömmel az arcának, de aztán eszembe jutott, mit mondott tegnap a Dani, szal inkább gyorsan lehiggattam (3 ujj technika, mindenkinek ajánlom szives figyelmébe). Akkor aztán elkezdett majomkodni, hogy jaaaj így ö is tud ám nézni, és a nagy kerek képét az arcom elé tolta, és hülye grimaszokat vágott. Esküszöm az a benyomásom volt, mintha a Váradi Bálintkát látnám magam elött. Ez annyira meglepett, hogy elfelejtettem befejezni a megkezdett mozdulatomat (fel akartam dugni a kezemben tartott lakáskulcsot a bal orrlyukába). Aztán mondtam neki, hogy jól van, bazdmeg, tudod, mikor hivlak meg legközelebb, és holnap nélküled esszük meg a te kivánságodra készült magyar lakomát. Azt mondta, nem baj, megy ö még a Danival bulizni, amíg én nem vagyok ott, és biztos lehetek benne, mindent meg tesz azért, hogy a Daninak  megtetszen az általa elövezetett sok lány közül legalább egy-kettö. Szó nélkül eltrappoltam.. Dani utközben megpróbálta kihúzni belölem, hogy mire gondolok, de nem mondtam meg neki. Megpróbálkozott még egyszer a lehetnél türelmesebb az Arturral szöveggel, de letorkoltam. Mert hogy oké, elképzelem, milyen szar lenne, ha ö így veszekedne az én egyik barátommal. De akkor most képzelje el ö, hogy milyen lenne, ha az én barátom kritizálná az ö munkáját, amikor vendégségbe jön hozzánk, kiröhögné, és az arcába vágná, hogy azon fog dolgozni a háta mögött, hogy új pasim legyen, mire ö visszajön németországból. Ö mit csinálna? Türelmesen bólogatna és kedvesen mosolyogna? Erre megkérdezte, hogy szeretném-e, hogy visszamenjünk, és én behúzzak egyet az Artúrnak. Mondtam, hogy nem, nem éri meg a fáradtságot, de attól kezdve baromi jól telt a nap.
 Csak hát most már nagyon közeleg az idö, amikor már nem halaszthatom tovább a csomagolás elkezdését. Boldog vagyok, hogy végre hosszabb idöt tölthetek M.o-n, és megszakad a szívem, hogy ilyen sokáig Dani nélkül kell meglennem. Rettegek töle és örülök neki, és ettöl úgy érzem magam, mintha fejbekólintottak volna. És az a legrosszabb az egészben, hogy pontosan tudtam, hogy ez fog történni, mégis belementem a dologba… és, ha egyszer újra kezdhetném, mindent ugyanígy csinálnék ezzel kapcsolatban.