Szeeeegény-szeeegény nök!!!!!
2007 október 2. | Szerző: nincs
Istenem, hogy a férfiak mennnnnnnnyire kicsinyesek!!!! Hogy milyen idióta dolgokon tudják magukat felhúzni, és hogy mindig igazuk kell, hogy legyen!!!!!! Mindenre az az elsö szavuk, hogy hülyeség, meg minek, meg ugyanmár. Ök alapból a nök fölött állnak észbeli, fizikai, érzelmi és mindenféle téren. Hogy a kis megfázás esetén is félhalott? Nem számít!!! Hogy annyi beleérzöképessége nincs, mint egy fél grillcsirkének? Nem számít!! Hogy nem olvasott még egy kibaszott könyvet se de mégis azt képzeli, hogy ö tud többet a világról? Nem számít!!!Hogy a türöképessége mínuszban van? Nem számít!!!! Hogy szerinte a nöknek sír a szája, pedig ö hisztizik mindenért? Nem számít!!! A férfi az erösebbik nem, a teremtés koronája, mi meg csak egy oldalborda vagyunk hozzáképest. Az igen. Egészen addig, amig sütit sütünk és kedvesek vagyunk velük, mert amint galiba van és nem érzi többé biztonságban magát, rögtön ingyom bingyom mit történt, mi a baj, juj, de szeretlek, ugye te is szeretsz? Jobb esetben!!! Mert vannak egyes elfuserált példányok, a genetikai hulladék, akik még erre sem képesek!! Annyit nem tenne meg érted, hogy a veszekedés után odajön hozzád, és bocsánatot kér, pedig tudja, hogy neked volt igazad.. Neeem, mert a férfi ember büszke meber, és nem alacsonyodik le odáig, hogy megkövesse a saját oldalbordáját. Minek azt, ugyis megbocsát a kicsike. Peeeersze aztán meg leisszák magukat a sárga földig a nagy depresszióban, meg megöngyilkolják magukat, ha otthagyjuk öket… És uuugy tudják magukat sajnálni és úuuuugy tudják a NÖKET gyülölni azért, amit tulajdonképpen a saját maguk hülyeségével okoztak……
Elvárják, hogy tiszteljük öket, hogy felnézzünk rájuk, hogy végighallgassuk a mondanivalójukat, hogy mindig odafigyeljünk rájuk, hogy tutujgassuk öket, hogy kielégitsük öket mindenféle szempontból, hogy mindig ott legyünk nekik…. És amikor mi ugyenezt elvárjuk tölük, akkor rögtön sarokba szorítva érzik magukat, meg mindenféle kényszerházasságról képzelödnek, meg azt hiszik, hogy rájuktelepszünk. Pfujjj, micsoda önzö, disznó banda, esküszöm, ha nem lennék szerelmes az egyikükbe, utálnám öket!!!!!
nóném
2007 október 2. | Szerző: nincs
Hát, nem gondoltam volna, hogy ennyire megrázza az embereket, amit a nökröl irtam. De kérdem én, mire ez a nagy felhajtás? Nur keine pánik! Majd a pasik is jól megkapják a magukét. Komolyan mondom, teljesen meglepödtem a visszajelzéseken. Peti sírva röhögött és alig gyözött dicsérni, Nyul anyóm kisoroszlán-szívecskéjére vette a dolgot, anyám abszolút nem ért vele egyet, Bözsi szerintem kicsit megrökönyödött azon amit róla írtam, de azért nagy részben helyeselt… Bordiról meg inkább nem is beszélek. De majd eljön az idö, amikor bátyám arcára fagy a vigyor könnyestül mindenestül, amikor Bordi szükölve kucorodik be az ágy alá, és amikor a Dani nem kérdezget tovább, hogy mit írtam még. Muhahaha!!! És akkor majd a Nyuszi elégedetten konstatálja, hogy igen, ö pontosan erre célzott, és a Bözsi azt gondolja: Látod, Sára, pontosan ezért vagyok olyan, amilyen.
De most nincs idöm a férfiakkal foglalkozni. Most inkább olyan dolgokkal vagyok elfoglalva, mint a munka, meg a macskák, meg a fürdöszoba vizkötlenítése, meg a Klán… ahol egyébként elég nagy a felfordulás, most elöször bizonytalanodtam el egy döntésem megalapozottsága felöl… Kirúgtam egy boszorkánymestert, mert túl sok galibát okozott, felelötlen volt, pofátlan és hebehurgya. Mindazonáltal én szerettem, meg egy páran még rajtam kívül. Viszont bomlasztotta a közösséget, és folyton kibillentette az egyensúlyt amit én olyan nehezen tudtam fenntartani. Szóval kikk, és a következö pillanatban az elsö számú sámán is kint volt, meg két másik nem annyira fontos karakter. Ök úgy döntöttek, hogy a boszorkánymesterrel tartanak. Hát nagy felfordulás lett, mondhatom, mivel mára tüztük ki az elsö közös Kharazan Raid idöpontját, és így az egész csapatot át kellett szerveznem. De lényeg a lényeg, sikerült, és most újra helyreállt a béke, gondolom csak ideiglenesen, de ha senki nem hivja vissza a számüzötteket, akkor még rendbe is jöhet minden. Mindazonáltal nem vagyok biztos benne, hogy jól tettem, amit tettem, mert mondom, nagyon szélsöséges vélemények voltak az illetöröl a klánban. Viszont két játékos, akiket én nagyon szeretek, és akik viszont a boszit nagyon szerették, bebizonyították a hüségüket, és maradtak, még csak meg se fordult a fejükben, hogy elmenjenek.
A másik gondom, meg ez a munkavallalás ügy. Most nekem nagyon kényelmes a bébiszittelés, mert az anyukák rugalmasak, ami azt illeti, hogy ha két különbözö családnál kéne dolgoznom egy azon idöpontban, megengedik, hogy összevonjam a kettöt, ráadásul mindkét fél kifizeti az órabért. Viszont most az van, hogy haza kéne jönnöm 5 hétre, hogy megcsináljak egy elökészítöt, meg karácsony, meg minden, viszont ahogy közeledik a november, úgy fogy az eltökéltségem. Tudom, hogy nagyon fontos, meg minden… de ha most megkapom a munkát a Lidlben, és ha most jön össze a másik két család is, és ha most kezdek el bejárni az egyetemre… Na szóval nehéz. Meg az sem nyom éppen keveset a latban, hogy azóta nem voltunk 1 hétnél tovább külön a Danival, amióta összejöttünk. És szülinapom óta meg egyáltalán nem is voltunk külön. Nem tudom, hogy egyáltalán el tudnék-e aludni nélküle. 5 hét!! Jesszum… na mindegy, ez legalább egy jó kis próba. Az is lehet, hogy egyáltalán nem fog hiányozni… ki tudja. Lehet, hogy nem is lesz idöm rá gondolni. Remélhetöleg. Viszont mit fog enni? Ez az egyetlen dolog, ami aggaszt. Ha békén hagyná az ember, magától szerintem egy hétig nem enne semmit. Már úgyis olyan nagyon sovány. Gondolj bele, 178 centi és 60 kiló. Egy pasi. És semmi hály nincs rajta, szerintem az egyetlen dolog, ami nehéz rajta, az az agya. Na jó, meg a karja, mert az nagyon izmos. De egyébként semmi. De nagyon kéne egy mélyhütö! Akkor be tudnék neki panírozni egy rakat rántotthúst, meg eltehetnék neki pörköltet, vagy sült húst vagy mittomén. Ja, meg felvágnék neki vagy öt kiló sütnivaló krumplit. De így? Az is lehet, hogy jobb lenne, ha a felvételi elött csinálnám az elökészítöt, legalább nem jönnék ki a gyakorlatból. Viszont otthon sincs szerintem minden rendben… Szeretnék kicsit foglalkozni a nagyival, mert a multkor itt sirt nekem a telefonba, hogy milyen nagyon egyedül érzi magát. Azt sem értem, pl, hogy a Peti mér nem szervezi meg, hogy kijöjjenek a nagyival, erröl is volt szó pedig. Hjaj-haj, nehéz az élet… Most megyek mosogatni.
Szeeegény szeeegény férfiak!!!
2007 szeptember 26. | Szerző: nincs
Most akkor megmondom a tutit. Szerintem a nök legnagyobb része hülye. Vagy legalábbis hülyének tetteti magát. Most nem azt mondom, hogy a férfiak jobbak. Söt. De a nök hülyesége engem mindig sokkal jobban letaglóz, mert ugye én is nö vagyok, a pasik meg csak pasik, és az ember nem várhatja el tölük, hogy jobbak legyenek. Szegények. Na szóval, nök… Olvasgatom itten a blogokat az enelcafé blogringjén, és tépem a hajam. Olyan átszellemülten tudnak olyan égbekiáltóan nagy butaságokat írni. Meg megpróbálják tanítani az olvasót. Meg arra számítanak, hogy hanyatt vetjük magunkat a bölcsességeiktöl. És tudjátok mi van? ÈN IS ÉPPEN UGYANEZT CSINÁLOM!!!!! Wááá! Na jó, akkor most többes szám elsö személyben folytatom. Tehát MI nök, tehetségesnek érezzük magunkat, vagy az a téveszménk van, hogy írnunk kell, mert nyom. Na de én tulajdonképpen arra akarok kilyukadni… hogy a nökböl hiányzik a tartás. Pl. vegyük a nök problémáit. Az egyik azért sír, mert a mai fiatalok nem tudják, hogy a szándék a fontos, nem az ajándék. A másik azért, mert mindjárt belehal a viszonzatlan szerelembe. A harmadik azért, mert a munkahelyén kávét kellett föznie a fönökének, pedig az nincs is a munkaköri leírásban. Vagy egy másik példa. És ide tartoztam nagyon sokáig én is, amig a Kacsa blogjába irtam… amikor a nö úgy kezdi a mondanivalóját, hogy “az a bizonyos személy”. Mindenki tudja, hogy kiröl van szó, még az is tudja, akiröl szó van. Mert 100 %, hogy Ö is olvassa a blogot. Mégsem nevezzük nevén a gyereket, kerülgetjük a forró kását, utalgatunk, célozgatunk. És ezt fáj olvasni!! Igen, Nyúl, többek között rólad is van szó!!! Aztán vegyük a nöt, mint társaságot. Ha nem ismerjük közelebbröl, de jóban vagyunk vele, valahogy autómatikusan átvált csacsogásra az agyunk. Mindegy, mit mondunk, csak legyünk egy véleményen a másikkal, nevessünk sokat, mert akkor úgy látszik, mintha jó barátnök lennénk. Mert, teszem azt, a pasiaink örülnének neki. És akkor most jön a nö-férfi téma. Istenem, hogy a nök milyen nagyon nagyon megalázkodóak tudnak lenni! Amióta komoly kapcsolatban élek, és a közelemben lévök is régóta együtt vannak, mindig ezt látom. Vagy pedig, ami a ló másik oldala, hogy egyszerüen kihuzzák magukat a dologból, és a talpukat nyalatják a párjukkal. Itt van rögtön két nagyon jó példa: Artúr- Kristína a ló bal, és Bözsi-Kristóf a ló jobb oldalán. Kristína… Egyszerüen nem értem, hogy mért van még mindig együtt az Artúrral, holott mindenki tudja (ö is), hogy az Artur megcsalja, nem is szerelmes belé, csak azért tartja van vele együtt, mert tud fözni, mosni, elég okos, és nem túl csúnya. És mint hithü muszlimnak, ennyi elég is kell, hogy legyen. Közben meg annyiszor megy Ukrajnába a numero 2-höz és Bayernba a numero 3-hoz, ahányszor csak kedve tartja. És a Kristínának ez megfelel, csak azért, mert nincs kedve elöröl kezdeni a diszkóba járás-ismerkedés-flörtölés procedúrát, És ezt ö mondja.
Akkor most vegyük a Bözsiéket. A Bözsi az a tipikus személy, aki megszerezteti magát a pasival, és aztán meg is marad az irányitó pozicióban, ha rá is szakad a plafon, akkor is. Ahogy ö mondja, “ebben a korban még általában a pasik tesznek többet a kapcsolatért”. Mely korban? Mi az, hogy általában? És csak azért, mert ennek így kell lennie, tartjuk is magunkat a dologhoz, és akármi van, nem engedünk a 21böl? Emléxem, az Oszi mindig mondta, hogy akárhányszor összekaptak, mindig neki kellett odasomfordálnia a Bözsihez. Nem tudok pontos részleteket, nem is akarok beleméllyedni, de ezt olyan nagyon jellemzönek találom.
És, ha mindezt végiggondoljuk, rájöhetünk, hogy a nö tulajdonképpen a legszeszélyesebb és legszélsöségesebb valami, mit eddig a hátán hordott a világ. És akármilyen alávalók, gonoszok vagy ostobák is férfiak, magamból kiindulva sajnálom öket. Szegény Dani.
zíró
2007 szeptember 24. | Szerző: nincs
Már két napja meszállottan járatom az agyam a hülye szindarabon…valahogy…. nem elég színdarab szerü. Viszont lehet, hogy ezzel új stílusirányzatot keltek. höhö. Olyan rosszul esik, hogy a Dani nem bizik a képességeimben. Mondjuk, ahogy az Artur mondta, németül elég “faragatlan” módon beszélek,tehát nem marasztalhatom el a Danit azér, mert nem tudja, milyen ékesszólóan és stílusosan tom magam magyarul kifejezni, ha nagyon akarom. Na szóval szerinte csak az idömet fecsérlem, és csinálhatnék valami értelmesebbet is szabadidömben, de mostmár akkor is megírom, ha belegebedek. Azon kívül ott van még az ötletem a bakrériumokról meg a három-az-egyben-es, meg a betonelemgyáros meg mittomén. Most megnézem, mi a helyzet a klánomban, aztán nekifekszem az írnivalómnak. Apropó nagyon kitartóan rágcsálja az agytekervényeimet egy fantazy egér, de az nem színdarab lenne, hanem inkább regény. Vagy fííílm. Ez kííín. Jáj.
Mos mééér?
2007 szeptember 24. | Szerző: nincs
Mos mér vagyok nagy állat??? És mos méér kellett eszembe juttatnod AZT a pikniket meg AZT az erdöt, meg AZT a barna avar szagot, meg AZT a langyos napsütést, ami csak Budajenön fordul elö, és csak pont ebben az idöben? Most olyan nagyon nagyon nagyon honvágyam lett… Cúf, komisz kisz hobbit vagy, anyám, vedd tudomásul!
De most komolyan, mér vagyok nagy állat? 🙁
kellemetlen
2007 szeptember 22. | Szerző: nincs
Egész éjszaka úgy feszengtem, mintha életem elsö randiján lennék. Ezúttal ugyanis azt álmodtam, hogy a Bözsiék átépítették a Rozmaring utcai házat, és ebböl az alkalomból kifolyólag meglepö módon meghívták az egész családomat ebédelni. Gondolom, a Bözsi keze lehetett a dologban, mert ilyenre még egyik féltöl sem volt példa (annak ellenére, hogy több mint 13 éve vagyunk összenöve). Ami egyébként nem is baj, mert most aztán kiderült, mi lenne akkor, ha…Hát szóval azon a bizonyos ebéden nem történt semmi érdekes… Estefelé viszont apukám megéhezett. Ö alapból nem akart elmenni arra a hülye ebédre, mert nem érti, minek kell ráeröltetni az ilyen dolgokat. Neki elég, hogy mi ketten a Bözsivel jóba vagyunk, szegény szülöket meg hagyjuk ki a dologból. Anyu viszont rábeszélte, hogy ugyan-ugyan, milyen kedvesek stb… Viszont igy nem maradt idö bevásárolni, és vasárnap délután nincsen túl sok bolt nyitva. Úgyhogy vacsoraidöben mindenki felvette (apu parancsára) a szép ruháját, és visszamentünk Lehoczkiékhoz vacsorázni, annak ellenére, hogy azt se tudjuk, otthon vannak-e. De a Kriszta szerencsétlenségére otthon volt, így végig kellett néznie, ahogy apu megsüti rántottának az utolsó 4 tojását, mialatt mi, a megszeppent követöi bocsánatkéröen mosolygunk, és zavartan heherészünk. Közben hazajött Misi is, öltönyben, nyakkendöben, szemlátomást vacsorázni akarta vinni a feleségét, aki ekközben már flitteres kisestélyiben feszített, és biztosította aput affelöl, hogy egyen csak nyugottan, ök most elmennek, de a kulcsot tehetjük a lábtörlö alá. Na, amikor apu jóllakott, visszavonulót fújt, de én lebénultam a szégyentöl, vagy nem is tudom, minden esetre én ott maradtam, és vártam, mikor jönnek haza a Bözsi szülei. Addig elbujtam kint az úszómedence mögé. Aztán meg is érkeztek, és a Kriszta “vmilyen rejtélyes okból kifolyólag” rögtön tudta, hol vagyok. Kijött hozzám, és azon a tipikus hangon, amin velem általában beszél (olyan nem baj, kisunokám, nagyon sok dolog van még a világon, amit eddig nem láthattál- hangon) elmagyarázta, hogy ezt most csak én érezten cikinek, mert az ember nagyon sok olyan szituációba keveredhet élete folyamán, amikor szégyenli a szüleit. De most aztán kapjam össze magam, és irány le a suliba, mert minnyá kezdödik a farsang. Mint késöbb kiderült, a Bözsivel kalózok akartunk lenni, és volt nagyon frankó Orlandó Blúm meg Dzsoni Depp jelmezünk. Bözsi volt O., én Depp. Hazamentem, fél pillanat alatt berasztáztam a hajam, meg minden, és aztán keresni kezdtem a kocsikulcsot. De nem találtam. Na, mondom, ha már ugyis ennyit égtem Lehoczkiék elött, akkor az már nem számít, hogy a kocsijukat is kölcsönkérem. Oda is adták, de nagy meglepetésemre nem nekem, hanem a Bözsinek. Mióta tud a Bözsi vezetni?? Azt persze eszembe se jutott megkérdezni, hogy én mióta tudok vezetni, de mind1. Na szóval bevágódtunk az autóba, és elindultunk Telki újgazdag része felé (mert a Bözsi csak balra tud kanyarodni rückwärtsben), amit közben ugyanúgy átépítettek, mint a Lehoczki-házat. Viszont tök jó volt, nagyon sok ház egyszerüen csak eltünk, mint anno még a bj.i években. Nagy pipacsmezö (farsangkor, no comment), muskátli üzletház sehol, bekko sehol, telki suli sehol, szal szép volt, na. Viszont abszolút rossz irányba mentünk, ráadásul a Bözsi az istennek nem akart 2esnél följebb váltani, pedig már mentünk vagy hatvannal, és a motor nagyon csúnya hangokat adott ki. Amikor már ótelkiben jártunk, a régi veszélyes kanyar tájékán, mondtam a Bözsinek, hogy ez így nem jó, valahol meg kell fordulni. És akkor azt mondta, hogy én csak tartsam a számat, akinek a családja olyan, mint a foszogató hun horda, az nem mondja meg neki, a kultúrált kisnemesnek, hogy mit tegyen. Na akkor besokalltam, és erönek erejével felébredtem, és azóta is dühöngök, hogy hogy vagyok képes ilyen hülyeséget álmodni. Ráadásul, miközben a wécén ültem, dézsávü fogott el, és rájöttem, hogy azért is szorondtam, mert úgy teleszartam a Bözsiék fenti vécéjét, hogy eldugult, és nem volt vécépumpájuk (biztosan azért, mert ök kicsit szarnak), és a törülközötartóval próbáltam meg letuszkolni a dolgot, amit aztán átdobtam a szomszédba, és azt hazudtam, hogy a Samu repülögép modellt barkácsolt belöle.
Munka
2007 szeptember 21. | Szerző: nincs
Amerre csak járok, álláshirdetéseket látok. Ettöl mindig arra kell gondolnom, amit Kistibi olyan frappánsan fogalmazott meg: Kevés az ember-sok az emberszerü lény. És nekem, érted, azér nem adják meg a kibaszott munkivállalásit, mer elvenném a szeeeegény németektöl a kereseti lehetöséget. Egyem meg a kis szívüket…. Istenem, és én még azt hittem, hogy rossz az embereknek Magyarországon. Hát nem! Emberek, akik Magyarországon éltek, figyelem!!! NEM JOBB NYUGATON! Maradjatok otthon a szép kis házatokban, egyetek minden nap fiiinom fiiinom zsírosdeszkát, mert higgyétek el, az sokkal jobban ízlik, mint a bürök-rácia (saját szóvicc). Apropó zsíros kenyér… azt hiszem, túl egészségesen étkezek. Amióta N.o-ban vagyok, több, mint 7 kilót fogytam. Nutriás párizsit akarok és oldalasos hagymás zsírt, amitöl pattanást kapok, és amitöl a fülemen ömlik ki a kalória meg a szívelhályasodás!
Na jó, lenyugodtam, különben sincs okom a panaszra, találtam munkát, elkezdhetem a 3D grafikus és számítógépesjáték fejlesztö sulit, és minden jó lesz. Degeszre keressük magunkat és degeszre tanuljuk magunkat aztán hazajövünk hagymaszagút büfizni. Na asszem most nagyon furákat gondolhattok rólam, megyek aludni.
Hazug
2007 szeptember 19. | Szerző: nincs
Azt mondja nekem valamelyik nap az Artur:
– Lenne egy feladatom a számodra. Fel kéne hívnod ezeket a telefonszámokat, és ki kéne derítened a hozzájuk való címet.
-És mégis miféle telefonszámok ezek?- nem mondhatni, hogy nem gyanakodtam. Az ember sohase tudhassa, mire számíthat az Arturnál. Legutóbb pl elhívott sétálni este 11kor, mint késöbb kiderült, azzal a szándékkal, hogy megdobáljuk a kémia tanárja házát záptojással.
-Ezek azok a cégek, akiknek összesen 600 eurót kéne visszafizetnem, de mivel a múltkor elégettem az összes hivatalos papirt, amit 3 év alatt gyüjtöttem, nem tudom a címet, ahová a pénzt kell küldeni.- ezek után nem volt több kérdésem. Végighallgattam egy-két telefonos állásinterjút, amit Artúr még elözö nap intézett (a mi telefonunkról mer két hónapja nem fizette a számláit), úgyhogy körülbelül volt némi elképzelésem, hogy mit fogok mondani.
Beütöttem a telefonszámot, nagy levegöt vettem, és megnyomtam a zöld gombot. A telefon kicsöngött, és olyan hamar, hogy lélekben még fel sem készültem a dologra, rögtön fel is vették.
-Jó napot kívánok, Mannstädte, Herr Gudmann, miben segíthetek?
-Ehh… jó napot, Sára Gombos vagyok, és az álláshirdetés miatt telefonálok- szemem sarkából láttam, hogy fagy le a mosoly az Artúr arcáról. “nincs hirdetésük”-tátogta felém.
-Pillanat, kapcsolom az illetékest- azzal feharsant Vivaldi, a várakoztatásjelzö.
-Herr Kraft, guten tag- bödült egy hang a vonal másik végén. Kissé megrettentem, mert olyan nagyon emlékeztetett a hangja Labán sporttárséra, aki a tesitanárunk volt a Rákócziban. Mindig tudta, hogy ki színleli a hasfájást, és ki menstruál igazából….
-Viszont kívánom- feleltem gépiesen- az álláshirdetés miatt telefonálok.
-Mint gépszerelö, vagy mint technikus?- kérdezte kissé meglepetten a pasi- gondolom nem sok nöi alkalmazottal lehet dolga egy kazán gyártó mühelyben.
-Mint Verfahrensmechaniker für Kunststoff und Kautschuk technik.- Ezt most azért nem fordítom le, mert fingom nincs, hogy mit jelent, de az biztos, hogy az Artur nagyon soxor mondogatta tegnap a telefonba.
-Hát azt meg hol tanulta?
-A troisdorf- sieglari technikus képzöben.
-Jaa, persze persze. Azt a helyet ismerem. Téged is az a kutya Wenzel tanított mi?
-Nem, ö tavaly meghalt- csusszant ki a számon- én már Müller tanárurnál voltam a mühelyben.- Artúr a szemét forgatta, és hangtalanul eljátszotta, hogy halt meg tavaly az a kutya Wenzel.
-Aha. az nem baj. Na jó, és mit tudsz még a kaucsukon kívül? Nekünk nincs sok dolgunk itt a müanyaggal.
-Ööö… mint kémiai technikus végeztem a szakiskolát, azután végeztem a továbbképzést müanyag szakon.- Artúr ezen a ponton kimenekült a szobából.
-Na az jó, látod, sima technikus az mindig kell. Akkor beszéljünk meg egy idöpontot, amikor bejönnél egy bemutatkozó beszélgetésre.
-Rendben van. Mindazon által talán jobb lenne, ha elöbb én is postán küldeném el az életrajzomat és a pályázatomat,mint a többiek, mert nem tudom, mikor lenne idöm egy pár napon belül odautazni.
-Ahogy gondolod. Akkor viszont hallásra.
-Egy pillanat! Még nem tudom a címet.
-Hogyhogy nem tudod? Hiszen a kapura van kiakasztva az egyetlen hirdetés!
-Igen, de én az egyik volt csoporttársamtól hallottam, hogy keresnek munkatársakat.
-Ki az a bizonyos csoporttárs? Ö is akar jelentkezni?
– Helmut ööö Baumgartner-nyökögtem- azt hiszem, neki is ez a szándéka, igen.
– Az a kis áruló! Nálam tanult két évig, utána ment át abba a hitvány troisdorfi maffiaképzöbe. Na ide tessék küldeni azt a borítékot- azzal bediktálta a címet, és köszönés nélkül lerakta a kagylót.
Artúr hagyott egy kis cetlit a cipöspolcon, hogy nem birta hallgatni a sok hülyeséget, amit összehordtam, legyek szives felhivni és bemondani a címet az üzenetrögzítöbe, amennyiben nem látott át rajtam a pofa. Egyébként nagyon hálás, meg is hív egy fagyira cserébe, de ha lehet, fizessek én, mert ö most elkölti minden pénzét idegnyugtatóra.
Svindli
2007 szeptember 19. | Szerző: nincs
Nem tom, mér kérdezitek annyian, hogy mér hívják Svindlinek a macskát. Csak. De ha ezt annyira érdekesnek találjátok, akkor mondok egy nagyon jó példát, hogy mégis miért. Hát kérem…
Svindli mindig elzabálja a kaját Kilenc (a fehér macska) elöl, mer csak egy tápos tányérunk van, az meg túl kicsi két macskafejnek. És mivel Svindli az alfa nöstény… Na szóval mindketten a lábam körül tekeregtek, amikor hoztam a tányért, és egy huszáros mozdulattal felnyaláboltam a kis dögöt, hogy had egyen addig nyugodtan a másik. De aztán annyit furmánykodott, meg vonaglott, amíg kicsusszant a karmaim közül, és elkezdte róni a köreit a békésen falatozó Kilenc körül. Amikor látta, hogy minden reménytelen, mert én éberen figyelek, hanyatt vetette magát, és megpróbált elbájolni domborodó, homokszín-fekete pöttyös hasa mutogatásával. Mi tagadás, egy pillanatra megingott az akarateröm, és majdnem föltápászkodtam, hogy megvakarásszam, de aztán elkaptam a pillantását, amelyben végtelen ravaszság és számítás csillant felém. Dacosan elfordítottam a fejem, és nem adtam utat neki a varacsk felé azzal, hogy fölemeltem a seggemet az útból. De nem adta fel. A tányérjuk közelében volt a macskaklotyó, amiröl remek kilátás nyílt Kilencre, meg arra, amit olyan lelkesen lakmározott. Nem is késlekedett tovább a mi kis Svindlink, eltökélten belemászott a lavórba, és nagy gonddal precíz kis gödröket ásott a kavicsba- egészen biztosan nem azzal a szándékkal, hogy beleürítse beleit. Valahogy egyik latrina sem bizonyult elég kényelmesnek, gondterhelten riszálta a hátsóját, helyezgette a farkát, de csak nem jött össze a dolog. Egyre hevesebben és látszólag dühödtebben fúrta a lukakat, míg, hogy, hogy nem, egészen véletlenül egy nagy adag homokot zuttyantott rám, meg a frissen felmosott padlóra. Nagyon meg volt ám illetödve szegény, még dörgölözött is, és bocsánatkéröen kurrogott, de én annyira felháborodtam ezen a merényleten, hogy nem simogattam meg, egyenesen kicsörtettem a konyhába a kisseprüért…Mikor visszaértem a tett szinhelyére, Svindli éppen jókora pofont kevert le Kilencnek, aki sértödötten bevonult a kanapé alá. A kis dög meg elegánsan átugrott egy általa gyártott kavics- kupacot, és nagy elégedetten felfalt mindent, ami a tányérban volt.
Hü, de hosszura sikeredett!!
2007 október 4. | Szerző: nincs
Nem tom, emlékeztek-e, volt egy idöszak, még tavasszal asszem, amikor nagyon magam alatt voltam. Akkor volt, hogy nem tudtam tisztába jönni magammal, iszonyat módon össze voltam zavarodva. Azt hittem, hogy ez azért van, mert kiszerettem a Daniból. Na, most ugyanez a helyzet van, azzal a különbséggel, hogy ezúttal biztos vagyok benne, hogy NEM szerettem ki a Daniból, viszont rájöttem egy két dologra. Például, hogy ez egy periódikus tendencia, ami nem szakad meg addig, amíg a két okozóból legalább az egyik abba nem hagyja a… Mivan???? na jó, most belefulladtam a saját metaforrámba… Szóval arról van szó, hogy az egészet az okozza, hogy itt Németországban vagyok szerelmes, viszont Magyarországra vágyom. Így aztán ezek a rohamok mindaddig visszatérnek, amíg végérvényesen el nem múlik a honvágyam, vagy ott nem hagyom a Danit. Ja nem, várjál, nem elég otthagyni, ki is kell belöle szeretni, mer ha nem, akkor ugyanez lesz a helyzet csak otthon, szimpla ágyban.
Istenem, hogy minden mennyire egyszerüen megoldódott volna, ha tegnapelött nem borulok ki annyira!!! Ja, hogy azt itt egyesek még nem is tudják.. Mert a nyúl pont akkor lép ki az msnböl, amikor benyögöm neki, hogy SZAKÌTOTTAM!!! Ugyanis volt egy kis vitánk, hogy pontosan hogy is kell egy szaros bosst legyilkolni… micsoda hülyeség… Aztán a Dani fittyet hányva arra, hogy két hete tervezgetünk egy vizenúszóillatosgyertyásaromaterápiáshaboskádbankakaóivást, egyszerüen fogta magát és elment tusolni. Én meg közben vártam és vártam és vártam, hogy végre megjelenjen, mindeközben elaludtam a tévé elött, amit a Dani úgy értelmezett, hogy akkor én most biztos a kanapén akarok aludni. Amikor magamhoz tértem, és láttam, hogy szarik rá, hol alszom, megsértödtem, és tényleg fogtam a paplanom és kivonultam a nagyszobába. Aztán még mindig nem csinált semmit, ezért aztán visszamentem, és megkérdeztem, hogy most akkor végülis mér is szarik a fejemre olyan nagyon magasról. Azt mondta, hát mit szóljon. Mondtam, hogy talán vmi olyasmit, hogy jaj ugyan, Sári gyere az ágyba, ne vitatkozzunk a szaros wow miatt. Dehát hogy én szemlátomást vitatkozni akarok, és különben is, hagyjam békén, aludni akar. ÖÖÖÖ ugyanis hajnali 3kor kelt. Jól van, mondom oké. Gondoltam hagyom az egészet a szarba, befeküdtem mellé az ágyba. Vártam, hogy megölel, vagy jóéjt puszit ad, vagy valami. Erre befordult a fal felé, és annyit nem mondott, hogy jóéjt, vagy valami. Na most ezt úgy kell nézni, hogy soha nem alszunk el úgy, hogy legalább két gordiuszi csomót ne képeznénk a karjainkkal meg a lábainkkal. És akkor már tudtam, hogy, mint mindig egy vita után nekem kell odabújni hozzá, nekem kell elöször puszit adni neki, nekem kell “pitizni”, hogy anyám szavaival éljek És akkor egyszer csak kirobbant belölem, hogy márpedig nem, és hogy ezúttal nem vagyok hajlandó semmiféle gyengeségre, és hogy, ha kell, eröszakkal kényszerítem rá, hogy a 11 hónap alatt másodjára ö jöjjön oda hozzám és ö kezdeményezzen békülést. Aztán sikerült olyannyira belelovalni magam a dologba, hogy a végén már azt gondoltam: á, minek is szarakodom ezzel az egésszel, pár hónap alatt úgyis kiheverem a dolgot, kiszeretni belöle meg csak évek kérdése.. Itt Németországban úgysincs túl sok esélyem tartós munkahelyet találni, honvágyam is van, egyedül is érzem magam, bulizni is szeretnék végre, szal itthagyom a francba az egészet, majdcsak lesz valami. Visszamentem a szobába, és elkértem a Danitól a kártyáját, hogy jegyet tudjak foglalni magamnak egy korai gépre. Mondtam a Daninak, hogy talán jobb lenne, ha most huznék el öt hétre, akkor talán magátós is meg fog ölelni, ha viszontlát. Nem szólt semmit, de láttam rajta, hogy eléggé megzakkantotta a hir. Odaadta a kártyáját, pontosabban szólva odalökte nekem, ami csak tetézte a felháborodásomat. Egyszer csak hallottam, amint kicsúszik a számon: Ha így állsz hozzá inkább vissza se jövök…
Viszont aztán láttam, hogy a Peti bent van msnen, (meg a nyul is, az áruló) mindkettöjüknek írtam, hogy mi van, de csak a Peti válaszolt. Aztán telefülön elmondtam neki, hogy mi történt, és aztán ö megmondta a tutit. Olyan sitty-sutty átlátott az egészen, mint a sicc. Akkor aztán megértettem, hogy mi zajlik ennek fajankónak a csöpp agyában, és visszamentem ágyikóba, és pitiztem is egy egészen kicsit. De úristen, hogy a Dani mennyire kivolt! Fél éjszaka nem aludtunk, mindketten elvoltunk a magunk borongásával. Én amikor tíz percre elaldutam, azt álmodtam, hogy oroszországban biciklit lopok, hogy el tudjak menekülni a titkosrendörség elöl, akik rájöttek, hogy német kém vagyok. Aztán a Samu meg a Paca majdnem rábeszélt, hogy bújdossak velük Szibériában, de aztán rájöttem, hogy ott egy kicsit túl sok az orosz, így aztán hazakerekeztem Korfura… Na szóval reggel mindketten feldagadt szemmel és tömény mélabúval ébredtünk. Mivel a Dani semmi hajlandóságot nem mutatott, hogy megkérdezze, mi is most a helyzet, vagy, hogy egyáltalán szóba hozza a dolgot, én hoztam fel a témát. Ebédidöben még mindig az ágyban feküdtünk, és korgó gyomorral világosítottuk fel egymást arról, hogy mi az, ami bosszant minket a másikban, és mi az, amin változtatni kéne. Dani úgy magyarázta a kanapé dolgot, hogy miért kéne neki beleszólnia abba, ami az én döntésem volt, és, ha én egyszer elhatároztam, hogy a diványon alszom, annak biztos oka is van, És különben is ö nem akar senkit erönek erejével arról gyözködni, hogy igenis aludjon vele egy ágyban. Ami így egyébként elég logikusan is hangzik, ha olyan emberekröl van szó, akiknek az ég világon semmi közük nincs egymáshoz. Viszont mi 10 hónapja alszunk egy ágyban, nem igaz, hogy nem izgatja a dolog.. Azt mondta, hogy persze, hogy izgatja, jobban örülne, ha ott aludnék, de ö mégsem akar szélmalomharcot kezdeményezni, tudja milyen rökönyös vagyok. Pedig, ha odajött volna hozzám, olyan nagyon szivesen visszamentem volna! Igazából a szarnak volt kedve egyedül aludni a sötét nappaliban, ahol a macskák zsonglörködnek a fejeden és teleszórják a hajad macskaalommal. Na mindegy. Aztán a végén oda lyukadtunk ki, hogy mindketten változtatunk bizonyos dolgokon, kivárjuk azt az öt hetet, amig M.o-n vagyok, és addig megpróbálunk nem gondolni a történtekre. És a Dani pitizett, és odabújt hozzám, és kakót csinált nekem, és elmentünk kajálni, mert én ma ne fözzek, és megnéztünk egy kóreai katasztrófafilmet, ahol egy mutáns ebihal zabálja a népet, de a holdkóros trafikos meg a családja megmenti a világot. Szerintem nagyon jó volt. Na szóval most minden oké, egyenlöre, várom, hogy végre november közepe legyen és én egy kicsit kiszabaduljak ebböl a nyomott légkörböl. Ja, a legjobbat elfelejtettem. Mielött tegnap elment aludni, modta, hogy vegyek ki a táskájából egy borítékot, amit ma akart leadni a munkahelyén, de meggondolta magát. Kérdeztem, hogy belenézhetek-e. Azt mondta, ha nagyon akarom. A borítékban egy felmondó nyilatkozat volt, azzal az indoklással, hogy záros határidön belül Magyarországra költözik a barátnöjével. Megkérdeztem töle, hogy hát ez meg mi, azt mondta, hogy kiborította a fönöke a munkahelyén még két hete, és azt gondolta, ha már munkahelyet vált, kezdjünk inkább új életet M.o-n, mert tudja, mennyire honvágyam van. De hogy most megijedt ettöl az akciómtól- aki egyszer szakítani akart, lehet, hogy másodszor is ráfanyalodik a dologra, és neki nincs elég bátorsága elmenni egy vadidegen országba egy olyan lányra bízva magát, akinek nem biztos a kitartásában. Na ez volt az, ami engem igazán megzakkantott.
Oldal ajánlása emailben
X