Hazug

2007 szeptember 19. | Szerző: nincs |

 Azt mondja nekem valamelyik nap az Artur:

– Lenne egy feladatom a számodra. Fel kéne hívnod ezeket a telefonszámokat, és ki kéne derítened a hozzájuk való címet.
-És mégis miféle telefonszámok ezek?- nem mondhatni, hogy nem gyanakodtam. Az ember sohase tudhassa, mire számíthat az Arturnál. Legutóbb pl elhívott sétálni este 11kor, mint késöbb kiderült, azzal a szándékkal, hogy megdobáljuk a kémia tanárja házát záptojással.
-Ezek azok a cégek, akiknek összesen 600 eurót kéne visszafizetnem, de mivel a múltkor elégettem az összes hivatalos papirt, amit 3 év alatt gyüjtöttem, nem tudom a címet, ahová a pénzt kell küldeni.- ezek után nem volt több kérdésem. Végighallgattam egy-két telefonos állásinterjút, amit Artúr még elözö nap intézett (a mi telefonunkról mer két hónapja nem fizette a számláit), úgyhogy körülbelül volt némi elképzelésem, hogy mit fogok mondani.
 Beütöttem a telefonszámot, nagy levegöt vettem, és megnyomtam a zöld gombot. A telefon kicsöngött, és olyan hamar, hogy lélekben még fel sem készültem a dologra, rögtön fel is vették.
-Jó napot kívánok, Mannstädte, Herr Gudmann, miben segíthetek?
-Ehh… jó napot, Sára Gombos vagyok, és az álláshirdetés miatt telefonálok- szemem sarkából láttam, hogy fagy le a mosoly az Artúr arcáról. “nincs hirdetésük”-tátogta felém.
-Pillanat, kapcsolom az illetékest- azzal feharsant Vivaldi, a várakoztatásjelzö.
-Herr Kraft, guten tag- bödült egy hang a vonal másik végén. Kissé megrettentem, mert olyan nagyon emlékeztetett a hangja Labán sporttárséra, aki a tesitanárunk volt a Rákócziban. Mindig tudta, hogy ki színleli a hasfájást, és ki menstruál igazából….
-Viszont kívánom- feleltem gépiesen- az álláshirdetés miatt telefonálok.
-Mint gépszerelö, vagy mint technikus?- kérdezte kissé meglepetten a pasi- gondolom nem sok nöi alkalmazottal lehet dolga egy kazán gyártó mühelyben.
-Mint Verfahrensmechaniker für Kunststoff und Kautschuk technik.- Ezt most azért nem fordítom le, mert fingom nincs, hogy mit jelent, de az biztos, hogy az Artur nagyon soxor mondogatta tegnap a telefonba.
-Hát azt meg hol tanulta?
-A troisdorf- sieglari technikus képzöben.
-Jaa, persze persze. Azt a helyet ismerem. Téged is az a kutya Wenzel tanított mi?
-Nem, ö tavaly meghalt- csusszant ki a számon- én már Müller tanárurnál voltam a mühelyben.- Artúr a szemét forgatta, és hangtalanul eljátszotta, hogy halt meg tavaly az a kutya Wenzel.
-Aha. az nem baj. Na jó, és mit tudsz még a kaucsukon kívül? Nekünk nincs sok dolgunk itt a müanyaggal.
-Ööö… mint kémiai technikus végeztem a szakiskolát, azután végeztem a továbbképzést müanyag szakon.- Artúr ezen a ponton kimenekült a szobából.
-Na az jó, látod, sima technikus az mindig kell. Akkor beszéljünk meg egy idöpontot, amikor bejönnél egy bemutatkozó beszélgetésre.
-Rendben van. Mindazon által talán jobb lenne, ha elöbb én is postán küldeném el az életrajzomat és a pályázatomat,mint a többiek, mert nem tudom, mikor lenne idöm egy pár napon belül odautazni.
-Ahogy gondolod. Akkor viszont hallásra.
-Egy pillanat! Még nem tudom a címet.
-Hogyhogy nem tudod? Hiszen a kapura van kiakasztva az egyetlen hirdetés!
-Igen, de én az egyik volt csoporttársamtól hallottam, hogy keresnek munkatársakat.
-Ki az a bizonyos csoporttárs? Ö is akar jelentkezni?
– Helmut ööö Baumgartner-nyökögtem- azt hiszem, neki is ez a szándéka, igen.
– Az a kis áruló! Nálam tanult két évig, utána ment át abba a hitvány troisdorfi maffiaképzöbe. Na ide tessék küldeni azt a borítékot- azzal bediktálta a címet, és köszönés nélkül lerakta a kagylót.

Artúr hagyott egy kis cetlit a cipöspolcon, hogy nem birta hallgatni a sok hülyeséget, amit összehordtam, legyek szives felhivni és bemondani a címet az üzenetrögzítöbe, amennyiben nem látott át rajtam a pofa. Egyébként nagyon hálás, meg is hív egy fagyira cserébe, de ha lehet, fizessek én, mert ö most elkölti minden pénzét idegnyugtatóra.